top of page

Monor-Nyírbátor összefoglaló

Továbbra is 100%-ot hozunk hazai pályán!


Felnőtt csapatunk az 5. fordulóban hazai pályán fogadta a Nyírbátor együttesét. Ellenfelünk velünk azonos pontszámmal (7 ponttal) várta a mérkőzést, tudható volt, hogy egy masszív, agresszív és veszélyes gárda érkezik a monori stadionba. Horváth Dávid edző ezen tények ismeretében készítette fel csapatunkat.

Méghozzá a mutatott játék és az eredmény alapján remekül!


Az első félidő közepéig kiegyenlített küzdelem jellemezte a mérkőzést. Egy Bozsó bravúr és több monori veszélyes pontrúgással, "helyzetecskével" múlt el az első fél óra. Ezt követően rákapcsoltunk. Urbán, Sárközi és Karacs előtt is adódott lehetőség, jelezvén, hogy érik a hazai vezetés. A félidő végére sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, azonban az előnyt nem sikerült az első játékrészben megszereznünk.


A második félidőt ott folytattuk, ahol az elsőt abbahagytuk, így a monori nyomás a 48. percben góllá érett: Hunya nagyszerűen ugratta ki Bonifertet, aki önzetlenül és nagyszerűen centerezett Urbán elé, centerünk pedig élt is az alkalommal, megszerezve a találkozó első gólját. A vezetés tudatában nem álltunk vissza, tovább rohamoztunk. A 67. percben szinte lemásolva az első gólt, Hunya ugrott ki a védők közül Balanescu indítását követően, középen Urbánt hozta kihagyhatatlan helyzetbe, aki nem is hibázott, és ismét betalált. Igazi csatárgól volt, amit nagyszerű csapatmunka előzött meg. Kiemelendő, hogy még ekkor sem bunkereztük be magunkat a kapunk elé, épp ellenkezőleg, helyzetek sokaságát dolgoztuk ki, de a befejezéseknél nem voltunk elég pontosak, így az eredmény már nem változott.

Mindent összevetve tudatos és látványos játékkal hoztuk a harmadik hazai mérkőzésünket is. A védelem ismét stabil teljesítményt nyújtott, a középpályán Hunya remekelt, míg elől sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, amiből Urbán kettőt értékesített is. A csapatnak jár az óriási gratuláció, hiszen hazai pályán, 7-0-ás gólkülönbséggel és három győzelemmel hetek óta bizonyítja szurkolóinknak, hogy nagyszerű csapatunk van!


Nem hiába zúgott a SZÉP VOLT FIÚK a mérkőzést követően!

Csak így tovább, mentsük át a hazai formát és hozzuk el a 3 pontot a REAC otthonából is!



Monori SE - Nyírbátori SE 2-0 (gólszerző: Urbán 2)

Csapatunk:

Bozsó - Fazekas (Petrezselyem), Katona, Villányi, Balanescu - Ficsor, Karacs (Csőke), Hunya. Bonifert, Sárközi (Tamás) - Urbán


Horváth Dávid edzői értékelése:

Tudtuk, hogy nehéz mérkőzésre számíthatunk, egy masszív ellenféllel szemben. De az első fél óra kiegyenlített játéka után folyamatosan vettük át a meccs irányítását és ez a második játékrészben gólokban is megmutatkozott. Gratulálok a játékosaimnak, akik remek kilencven perccel örvendeztették meg a kilátogató szimpatizánsainkat, tovább szépítve hibátlan hazai mérlegünket!

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
No tags yet.
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square
bottom of page