top of page

NBIII-s csapatunk Erős Károly irányításával kezdte meg a 2020/21-s bajnoki felkészülést. Erős Károly neve nem ismeretlen a régebbi Monori szurkolók előtt, hiszen először 90-s évek elején játszott nálunk,  innen indult el későbbi  profi labdarúgó pályafutása, majd 2009-2012 közötti időszakban játékosként és edzőként is a Monori csapat tagja volt.


Isten hozott újra nálunk Karcsi!

894 megtekintés0 hozzászólás


Vezetőedzőnk négy és fél évig trenírozta felnőtt labdarúgó csapatunkat, s ez alatt az időszak alatt, mondhatni a valaha volt legsikeresebb monori edzővé lépett elő. A 2020/21-es szezonban azonban máshol folytatja tovább pályafutását, hiszen szakmai szempontból olyan lehetőséget kapott, amivel vétek lett volna nem élnie.



Horváth Dávid 8 évvel ezelőtt, 2012 nyarán vált a monori labdarúgás részévé. Az akkori felnőtt csapat egyik új játékosaként érkezett hozzánk, továbbá az U15-s csapatunk vezetésével is megbízta klubbunk, akikkel élete első edzői szezonjában azonnal aranyérmet szerzett. Utánpótlás trénerként a következő években megfordult az U14-s illetve az U19-s csapatunknál is.

Labdarúgóként 2012 és 2016 nyara között 108 nevezett bajnoki mérkőzéséből összesen 91 alkalommal lépett kezdőként pályára és 16 találatig jutott. Játékos pályafutását 2016 márciusában fejezte be, amikor ideiglenes vezetőedzőként átvette a csapat irányítását a bajnoki szezon végéig.


A fiatal, sikerorientált, kihívásokkal teli edző ekkor még csak 31 éves volt, azonban munkásságával hamar bizonyította, hogy jó döntés volt a kinevezése. A 2016/17 szezonra szerződést hosszabbított vele klubunk és dr. Selei András sportigazgatóval karöltve kemény ám annál eredményesebb munkába kezdtek.

Rögtön az első teljes idényében ezüstérmet ünnepelhetett csapatával, majd a monori álom folytatódott..


A 2017/18 bajnokságot veretlenül, 26 pont előnnyel! húzták be, ezzel nevezve a Monort hosszú évek után újra az Nb II-be a 2018/19 évre.



Sajnos az Nb II-es szereplés nem úgy sikerült, ahogy azt mindnyájan szerettük volna, így a 2019/20 idénynek - újult erővel és továbbra is töretlen lelkesedéssel - ismét az Nb III-ban vágott neki a csapat, továbbra is edzőnkkel az élen.

Akkor még senki sem tudhatta, hogy a kialakult vírushelyzet miatt nem fogják tudni lejátszani mérkőzéseiket a csapatok és 11 fordulóval a vége előtt, hivatalos eredmény hirdetése nélkül befejezésre kerül többek között az NBIII-as férfi labdarúgó bajnokság is.

Horváth Dávid csapata a téli szünetben a dobogó harmadik helyéről készült a tavaszi folytatásra, ahol a még megtartott két fordulóban szerzett győzelmeikkel bebiztosították magukat és a lefújás pillanatában a bronzérmes helyezésnek örülhetett játékosaival együtt.


Köszönjük Horváth Dávid a sok éves kemény munkát, feledhetetlen pillanatot, mérkőzést és örömöt klubunk és szurkolóink nevében és sok sikert kívánunk a jövőre nézve!

354 megtekintés0 hozzászólás

Tisztelt Szülők, a Sportpályára meghirdetett Labdarúgó szakosztály mai 18 órás szülői értekezlete időjárásra való tekintettel elmarad. Megértésüket köszönjük. Az új időpontról hamarosan tájékoztatjuk Önöket.



10 megtekintés0 hozzászólás

TÁMOGATÓINK

bottom of page