top of page

Az MLSZ Elnöksége - a hatóságok döntésével összhangban - azonnali hatállyal felfüggeszti a szövetség valamennyi szervezett versenyprogramját és képzési eseményét, átmeneti időre, újabb döntéséig.


A felfüggesztés idejére mindennemű személyes részvételű sporttevékenység (pl. edzés) szüneteltetése is javasolt. Az Elnökség felhívja a sportszervezeteket a sportolók és sportszakemberek otthon tartózkodására vonatkozó előírások megalkotására és betartására.


Forrás: www.mlsz.hu


Köszönjük szurkolóink megértését! Vigyázzunk egymásra!

Hajrá Monor!




18 megtekintés0 hozzászólás

A Budapest Honvéd tartalékcsapatához látogattunk a 19. fordulóban „kihelyezett” otthonukba, a Csepeli Stadionba. A zárt kapuk mögött zajló találkozót az érdeklődők internetes közvetítésen követhették és sajnos láthatták, hogy csapatunk nehéz pillanatokat élt át az első félórában. Bozsó Antal védései révén, valamint a kapufa segítségével nem kerültünk hátrányba. A továbbiakban annyival lett jobb a helyzet, hogy nem jutott el helyzetig a hazai együttes, de a játékunk továbbra is akadozott. A fordulást követően viszont, mintha kicserélték volna a csapatot, egyre jobban kényszerítettük rá az akartunkat a kispesti fiatalokra és ennek meg is lett a jutalma. Pintér Dominik beadását a hosszú oldalon Ficsor briliáns technikai kivitelezéssel lőtte kapásból a kapuba. Az előny még jobbat tett gárdánknak, magabiztosan őriztük fórunkat, amit növelni is tudtunk, ismét Ficsor által. Győzelmünkkel megerősítettük harmadik helyünket a tabellán, mivel az eddig egy pontra lévő Iváncsa csak döntetlen ért el, az előző fordulóban éppen tőlünk vereséget szenvedő Kecskeméttel.

Következő játéknapon a THSE – Szabadkikötőt fogadjuk, de az ismert okok miatt nem jelenthető ki, hogy ez jövő hét vasárnap lesz….


Budapest Honvéd – MFA II. – Monor 0-2 (0-0)Budapest, Csepel Stadion, zárt kapus

Vezette: Héra Csanád (Szvetnyik Bence, Nagy Márk)

Monor: Bozsó – Barthel, Karacs, Tóth F., Pintér D. – Farkas Á., Hunya, Haragos (Szabó Zs. 46.), Szerencsi – Ficsor, Tóth Á.S. (Fisli 79.). Vezetőedző: Horváth Dávid

GÓL: Ficsor (55., 75.)


HORVÁTH DÁVID: - Az eddigieknél még nyomatékosabbá vált az, hogy csak az előttünk lévő mérkőzésre szabad koncentrálnunk, hiszen, sajnos a világban történtek miatt, nem tudhatjuk mire számíthatunk a következőkben, és mihez kell majd alkalmazkodnunk. Rosszul kezdtük a meccset, idegesen, szerencsénk volt, hogy egyenlő állásnál tudtunk a szünetre menni és rendezni a sorokat. Felállási formát váltottunk, de elsősorban az volt a fontos, hogy a játékosok úgy menjenek ki a második játékrészre, mintha ez egy új mérkőzés lenne. Szerencsére képesek voltunk változtatni a játék képén és megakadályozni a kispestieket, hogy nyomás alá helyezzék kapunkat, valamint a szél is minket támogatott. Ezek összessége kellett ahhoz, hogy előnyhöz jussunk, és vezetésünk birtokában még magabiztosabbá váltunk, ami a győzelmünket eredményezte. Nekünk most az volt a feladatunk, hogy tudásunk legjavát adva megnyerjük a meccset. Reméljük a legjobbakat, vigyázzunk egymásra!




66 megtekintés0 hozzászólás

Labdarúgó bajnokságot is érinti a tegnapi napon életbelépő szigorítás, ezért visszavonásig csapataink minden mérkőzése zárt kapuk mögött zajlik.


A Magyar Labdarúgó Szövetség a kormány mai rendkívüli döntését követően csütörtöktől visszavonásig az összes magyarországi labdarúgó-mérkőzés zártkapus megrendezését rendelte el. Ennek értelmében az III-as, valamint utánpótlás labdarúgócsapatai nézők nélküli, zárt kapus mérkőzéseken folytatják bajnoki szereplésüket. A szövetség emellett határozatlan ideig felfüggesztette Grassroots-programjait is (Bozsik-program, Fair Play Cup, szociális programok).



Mit tehetünk még megelőzés kapcsán:

  • Fentiek mellett megkérnénk az edzésre kísérő szülőket, hogy gyermekeiket a sportpálya bejáratáig kísérjék csak.

  • Gyermekek részére minden öltözői mosdóba fertőtlenítő szappan került kihelyezésre, mellyel érkezés után azonnal kezet tudnak mosni

  • Utánpótlás mérkőzések alkalmával csak a játékosok és a jegyzőkönyvben feltüntetett szakmai stáb, rendezők és játékvezetők tartozódhatnak a sportpálya területén. Csapatonként maximum 25 főt határozott meg az MLSZ

Köszönjük közreműködésüket!

13 megtekintés0 hozzászólás

TÁMOGATÓINK

bottom of page