top of page

Nagy örömünkre szolgál, hogy tájékoztathatjuk a monori foci érdeklődőit, kedvelőit, hogy az alábbi játékosokkal megállapodás született a folytatásról a jövő évi másodosztályú bajnokságra: Balanescu Dániel, Balogh Milán, Barthel Gábor, Bozsó Antal, Ficsor Richárd, Hunya Krisztián, Májer Gergő, Paulovicz Dániel, Pintér Dominik és Tóth Barna.

A monori nevelésű, tehetségre Haragos Viktorra továbbra is számít a vezetőség az NBII-ben is, bízunk benne, hogy sikerül összeegyeztetni a labdarúgást a tanulmányaival és jövőre is csapatunk tagja marad.

Tóth Ádám Sándort, gólkirályként természetesen szeretné megtartani klubunk, de első hivatásos szerződése a jelenlegi szabályok szerint jelentős anyagi áldozatokkal járna. Ádámot szerződése június 30. napjáig Monorra köti, velünk kezdi a felkészülést, addig remélhetőleg sikerül megoldást találni az ügyére.

Érkezők:

Karacs Dánielt szerződtette az MTK Budapest csapata, de a következő évet még Monoron kezdi és ugyancsak kölcsönjátékosként Sági Milán is marad csapatunknál.

Továbbá négy tehetséges fiatal (másodosztályú kiírásban szereplő kötelezően pályán lévő 1998.01.01. és utána születettek) érkezése már biztos a budapesti kék-fehérek által történt együttműködés keretében:

Palincsár Martin NBII-ben negyedik helyezést elért Budaörs csapatát erősítette a tavasszal, ahol 14 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken egy találatot szerzett. A korosztályos válogatottakat végigjárva, gárdánk erőssége lehet, a még mindössze 19 éves, középpályán és a támadó szekcióban is bevethető játékos.

Szabó Dominik Pécsett nevelkedett szélvészgyors 98-as születésű támadó, a téli egymás elleni edzőmérkőzésen tűnt fel szakmai stábunknak. Idén 7-szer köszönt be az ellenfelek kapujába az NBIII Keleti csoportban, és bemutatkozhatott az MTK első csapatában is.

Szerencsi Miklós is a támadásokat segítheti játékával. Már az előző évadban felhívta magára a figyelmet, amikor alig 19 évesen mindössze 22 mérkőzés alatt 10 gólt szerzett az NBIII-ban. Sérülése miatt csak egyszer volt kezdő a Merkantil Bank Liga idei bajnokcsapatában és akkor gólt szerzett, majd még négy alkalommal csereként is szóhoz jutott. Nagy reményekkel érkezik hozzánk.

Szuhodovszki Soma december 30.-án lesz még csak 19 éves, de már a tavalyi harmadosztályú bajnokságban is játszott, ahol szépségdíjas találatai bejárták a videó megosztókat. Idén ő is pályára lépett a felnőtteknél, egyszer kezdőként is. Soma is támadó, a pálya széléről indulva nyújtja a legjobb teljesítményt.

Már írásbeli és szóbeli megállapodás is megköttetett több játékossal is, ezek bejelentése hamarosan nyilvánosságra kerül, miután elköszönnek jelenlegi állomáshelyeiktől.

Távozók

NBIII-as veretlen bajnokaként búcsúzunk, mint már korábban közöltük, Villányi Gergelytől, valamint a jövő évi szakmai stábhoz csatlakozó Bonifert Pétertől.

Urbán Gábor Monoron töltött időszaka alatt 42 bajnokin 22 gólt szerzett, ebből 14-et 2016 őszén, amellyel nagyban hozzájárult a tavalyi ezüstérem megszerzéséhez és egy sikertörténet kezdetéhez. Közös megegyezéssel távozik most, de nem távolodik el tőlünk teljesen, hiszen a magyar labdarúgásban kialakított nagy kapcsolatrendszere még neki, és a csapatnak is gyümölcsöző lehet, játékos igazolások terén.

Mundi Zoltán is máshol folytatja karrierjét. Alapembere volt a középpályának, látványos megoldások és hasznos játék jellemezte a teljesítményét, mely csapatunk egyik legtöbb gólelőkészítését (9-et) eredményezte a 3 gól mellett.

Berki István fél szezont húzott le nálunk és ez a kis idő is elég volt, hogy számos ajánlatot kapjon más egyesületektől, amely közül egyiket el is fogja fogadni.

Tóth Ádám civil karrier és alacsonyabb osztályú futball mellett döntött. Fájó szívvel és hatalmas nagy köszönettel engedjük el saját nevelésű labdarúgónk kezét.

Fábián Dániel főiskolai tanulmányait ilyen szinten csak nagy kompromisszumok mellett tudná folytatni, így minden jót kívánva válnak el útjaink.

Tamás Dávid 3 szezont húzott le együttesünkben és fiatal kora ellenére, hiszen még húsz esztendős sincs, gyűjtötte a tapasztalatot, amelyet minden bizonnyal kamatoztatni fog következő állomáshelyén, a futsalban is szép sikereket elérő ballábas középpályás.

Király Dávid esetében szívből reméljük, hogy látjuk őt még monori mezben játszani, de a fejlődése szempontjából fontos, hogy minél többet játsszon, amely az NBII-ben jövőre nem lenne neki biztosított.

Minden távozó játékosnak sok sikert kívánunk akár a pályán, akár a civil életben folytatják életüket!

Köszönjük, hogy részesei voltak, többek között, ennek az emlékezetes évnek és ezzel sok esztendőre megalapozták a monori labdarúgás létét!

Köszönjük!

96 megtekintés0 hozzászólás

Frissítve: 2018. jún. 19.


2018/06/05

Tiszafüredi VSE-Monori SE 2-3 (0-1)

Monori SE: Paulovicz D.-Balanescu D., Barthel G., Ficsor R., Villányi G., Karacs D. (Haragos V.), Bonifert P. (Tamás D.), Májer G. (Tóth Á.), Tóth B., Sági M., Tóth Á. S. Gól: Bonfert P. (2), Ficsor R.


Győzelemmel búcsúztak kedvenceink a 2017/18-as NB III. keleti csoprtjától, ezzel a srácoknak siekrült megcsinálni a szinte lehetetlent: veretlenül megnyerni a bajnokságot (25 Győzelem-5 Döntetlen-0 Vereség)! Elképesztő!


A monori fiúk, a szezon utolsó mérkőzésén, borzasztó nehéz körülmények között is hajtottak, küzdöttek egy olyan Tiszafüred ellen, akik számára létfontosságú volt ez a mérkőzés a bennmaradás szempontjából. Ez viszont nem befolyásolta a monori csapatot, a srácok 3-2-re megnyerték a mérkőzést, Bonifert Péter duplájával, valamint Ficsor Richárd találatával.


A mérkőzést megelőzően kérdéses volt egyáltalán, hogy le lehet-e játszani a mérkőzést, hiszen két órával a meccs előtt leszakadt az ég a tiszafüredi pályára, amely nyomokban már-már vízilabdamedencére emlékeztetett. Szerencsére az eső elállt, a villámok abbamaradtak, így elkezdődhetett az utolsó bajnoki. Látszott, hogy a nedves talaj megnehezítette a játékosok dolgát, ebből azonban mégis csapatunk jött ki jobban, hiszen a 22. percben Bonifert Péter csapott le egy kipattanóra és szerezte meg a vezetést csapatunknak (0-1). A félidőben volt egy-két helyzet, több gól azonban már nem esett, így előnnyel vonulhattunk a szünetre. 


A második játékrészt parádésan kezdtük, ugyanis a 49. percben Ficsor volt eredményes, miután a kapussal szembe találta magát, majd higgadtan helyezett a kapu jobb oldalába (0-2). A harmadik gólra sem kellett sokat várni, mindössze 3 perccel később, az 52. minutumban Bonfiert Péter került a tizenhatoson belülre, és nagy erővel lőtt a hálóba, a kapus csak beleérni tudott, hárítani már nem (0-3). Ekkor úgy tűnt, hogy a hazai csapat egy súlyos vereségbe is beleszaladhat, a 68. percben azonban mégis összejött a szépítő találat, amelyet Székely Dávid jegyzett, miután Sági Milán felszabadításába sikerült beleérnie, így róla került a labda a monori kapuba (1-3). Úgy nézett ki, hogy a végeredmény is ez marad, ám a 93. percben a füredi Bozsó fantasztikus távoli lövése a jobb kapufáról vágódott Paulovicz kapujába, aki tehetetlen volt ennél a szituációnál.

Jók: Ismét megmutatta az egész csapat, mitől is vagyunk bajnokok, hiszen az utolsó fordulóban, az utolsó helyezett ellen is megmaradt a lendület, a motiváció, ennek pedig meg is lett az eredménye. Bonifert Péter pályafutása utolsó mérkőzésén duplázni tudott, ez pedig méltó lezárása fantaszikus játékos karrierjének! 



HORVÁTH Dávid vezetőedzői összefoglalója : – Egy olyan ellenfélre számítottunk, aki mindent egy lapra feltéve nekünk ront, ami így is lett. Azt kértem a játékosoktól, hogy ezt használjuk ki és gyors ellentámadásokat vezessünk. Ebből lett egy rohanós, gyors játék, amibe mi nem hibáztunk bele, sőt gólokat tudtunk szerezni. Három gólos előnyünknél tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés. Nagyszerű szezonon vagyunk túl, veretlenül fejeztük be a bajnokságot, amit fantasztikus érzés átélni! Köszönet mindenkinek aki szurkolt, segített vagy csak egyszerűn szimpatizált velünk! 

0 megtekintés0 hozzászólás

Tiszafüredi VSE-Monori SE 2-3 (0-1) Monori SE: Paulovicz D.-Balanescu D., Barthel G., Ficsor R., Villányi G., Karacs D. (Haragos V.), Bonifert P. (Tamás D.), Májer G. (Tóth Á.), Tóth B., Sági M., Tóth Á. S. Gól: Bonfert P. (2), Ficsor R.

Győzelemmel búcsúztak kedvenceink a 2017/18-as NB III. keleti csoportjától, ezzel a srácoknak sikerült megcsinálni a szinte lehetetlent: veretlenül megnyerni a bajnokságot (25 Győzelem-5 Döntetlen-0 Vereség)! Elképesztő!

A monori fiúk, a szezon utolsó mérkőzésén, borzasztó nehéz körülmények között is hajtottak, küzdöttek egy olyan Tiszafüred ellen, akik számára létfontosságú volt ez a mérkőzés a bennmaradás szempontjából. Ez viszont nem befolyásolta a monori csapatot, a srácok 3-2-re megnyerték a mérkőzést, Bonifert Péter duplájával, valamint Ficsor Richárd találatával.

A mérkőzést megelőzően kérdéses volt egyáltalán, hogy le lehet-e játszani a mérkőzést, hiszen két órával a meccs előtt leszakadt az ég a tiszafüredi pályára, amely nyomokban már-már vízilabdamedencére emlékeztetett. Szerencsére az eső elállt, a villámok abbamaradtak, így elkezdődhetett az utolsó bajnoki. Látszott, hogy a nedves talaj megnehezítette a játékosok dolgát, ebből azonban mégis csapatunk jött ki jobban, hiszen a 22. percben Bonifert Péter csapott le egy kipattanóra és szerezte meg a vezetést csapatunknak (0-1). A félidőben volt egy-két helyzet, több gól azonban már nem esett, így előnnyel vonulhattunk a szünetre.

A második játékrészt parádésan kezdtük, ugyanis a 49. percben Ficsor volt eredményes, miután a kapussal szembe találta magát, majd higgadtan helyezett a kapu jobb oldalába (0-2). A harmadik gólra sem kellett sokat várni, mindössze 3 perccel később, az 52. minutumban Bonfiert Péter került a tizenhatoson belülre, és nagy erővel lőtt a hálóba, a kapus csak beleérni tudott, hárítani már nem (0-3). Ekkor úgy tűnt, hogy a hazai csapat egy súlyos vereségbe is beleszaladhat, a 68. percben azonban mégis összejött a szépítő találat, amelyet Székely Dávid jegyzett, miután Sági Milán felszabadításába sikerült beleérnie, így róla került a labda a monori kapuba (1-3). Úgy nézett ki, hogy a végeredmény is ez marad, ám a 93. percben a füredi Bozsó fantasztikus távoli lövése a jobb kapufáról vágódott Paulovicz kapujába, aki tehetetlen volt ennél a szituációnál.

Jók: Ismét megmutatta az egész csapat, mitől is vagyunk bajnokok, hiszen az utolsó fordulóban, az utolsó helyezett ellen is megmaradt a lendület, a motiváció, ennek pedig meg is lett az eredménye. Bonifert Péter pályafutása utolsó mérkőzésén duplázni tudott, ez pedig méltó lezárása fantasztikus játékos karrierjének!

HORVÁTH Dávid vezetőedzői összefoglalója : – Egy olyan ellenfélre számítottunk, aki mindent egy lapra feltéve nekünk ront, ami így is lett. Azt kértem a játékosoktól, hogy ezt használjuk ki és gyors ellentámadásokat vezessünk. Ebből lett egy rohanós, gyors játék, amibe mi nem hibáztunk bele, sőt gólokat tudtunk szerezni. Három gólos előnyünknél tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés. Nagyszerű szezonon vagyunk túl, veretlenül fejeztük be a bajnokságot, amit fantasztikus érzés átélni! Köszönet mindenkinek aki szurkolt, segített vagy csak egyszerűn szimpatizált velünk!

43 megtekintés0 hozzászólás

TÁMOGATÓINK

bottom of page