Másodosztályra készülő gárdánk már túl van a felkészülés első hetén és ezalatt négy további játékos érkezése vált biztosra. A már bemutatott Bori Gáboron túl az alábbi érkezőkről számolhatunk be:
A Monor labdarúgó csapatában új igazolás Tóth Ferenc. A 25 éves belső védő, eddigi pályafutása során 114 NBII-es mérkőzést játszott és a Vác FC-t hagyta el a monori kék-fehér mezért.
Szabó Tamás a 2014/2015-ös szezonban fél évig erősítette együttesünket, akkor 11 mérkőzésen 2 gólt is szerzett. Egy rövid osztrák kitérő után hazaigazolt Szajolra, ahol idén bajnokságot nyert, újra felépítette magát és fantasztikus mutatókkal (3 és fél év alatt 96 meccs /77 gól) játékkal bizonyította, hogy magasabb osztályban a helye.
A kapus kontingens bővül az NBI-et is megjárt Czuczi Mártonnal. A Budapest Honvéd csapatában 4 élvonalbeli mérkőzésen is szerepet kapó hálóőr legutóbb a Pénzügyőr együttesében szerepelt, ahol az NBIII-as nyugati csoport második legjobb játékosának szavazták egy szakportál látogatói.
Isten hozta valamennyi érkezőt és sok sikert kívánunk nekik! Hajrá Monor!
Érkezők: Karacs Dániel, Palincsár Martin, Sági Milán, Szabó Dominik, Szerencsi Miklós, Szuhodovszki Soma (mindannyian MTK Budapest – kölcsönbe), Tóth Ferenc (Vác FC), Czuczi Márton (Pénzügyőr SE), Szabó Tamás (Szajol KLK), Bori Gábor (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként)