top of page

Történetünk: 

 

Az 1902-es év 1903-as évben már budapesti és vidéki csapatokkal mérkőztek, s emellett rendszeresen tartottak különböző klub összejöveteleket is. A szereléseket minden játékos maga szerezte be és tisztán tartásáról is maga gondoskodott. Tovább erősödöt a labdarúgó csapat, a polgárista diákok (Nagy Gábor, Glück József, Lukácsi Géza, Funovich József és Zánthó György) mellett egyre több iparos és gazdálkodó fiatal kapcsolódott be az edzésekbe.

1909-ben az MSE elindult a bajnokságban is, mégpedig a Pest-vidéki kerületben. Egy eredmény, ami némileg fémjelzi az akkori csapat erejét: 1910. augusztus 7.: Székesfehérvár - Monor 1-13. A csapat tagjai: Urbán László és Mihály, Stettner Pál, Schwarcz Jenő, Bán József és Kálmán, Moravecz Jenő, Stettner Dezső, Schwarcz Oszkár, Virág, Dobó, Kovács Ferenc (utóbbi Pesti utcai bérelt la-kásán volt a csapat öltözője!). Az első nagy siker 1911-12.: 1. Monori SE, 2. Kecskeméti AC.

Az egyesület nem feledkezett meg az utánpótlás-nevelésről sem, az első csapat mellett már ekkor szerepelt tartalék, illetve ifjúsági együttes is.

 

Az 1912-13-as bajnoki évben ismét kimagaslóan szerepelt az MSE.

 

1919-ben az MLSZ díjáért kiírt egyfordulós bajnokságban a monori alosztályban ismét első helyen végzett a csapat, a kerületi döntőn azonban a kétszer 15 perces hosszabbítás után 1-0 arányban alulmaradtak a Rákoskeresztúrral szemben.

Közben az ifjúsági gárda is nagyszerően szerepelt, 1920-ban közép-magyarországi bajnok lett 29 - 0-ás gólaránnyal. Az országos döntőben Budapesten a Postás stadionban léptek pályára az NSC legjobbjai ellen és 1-0-ra nyertek. A csapatban szerepelt: László J., Rendek S., Kiss M., Hörömpő József, Lányi N., Balla I., Szilágyi I., Bruckner I., Prunner K., Ceglédi E., Csillag L., Gál J., Feuermann L., Vladár I., Gál L.

Tovább erősödött az utánpótlás nevelés, és sorra termelte ki a "nagycsapat" későbbi meghatározó játékosait. A levente csapat: Bencze, Figur, Otró J., Hörömpő F., Fodor K., Tóth J., Sill S., Molnár S., Koblencz NB., Oláh T., Srankó L. A Monori TK.: Koblencz I., Csoplár, Sirger, Kovács Gy., Nickl L., Cser G., Kovács J., Szurok, Lányi, Frenchi és Csuka. Érdekesség, hogy ebben az évben (1927-ben) került a csapatba az Otró dinasztia első tagja, Otrokocsi (Otró) József is.

Az 1928-29. évi másodosztályú bajnokság végeredménye. 1. Monori SE, 2: Rákoskeresztúri TE, 3. Nagykőrösi MOVE. Az összeállitás: Otró I., Cser I., Balla, Szilágyi, Farkas I., Farkas II., Prunner, Kraumann, Gara, Szurok és Molnár S.

 

Az 1929-30-as évi bajnokságot tehát újra az első osztályban küzdötték végig a focisták, mégpedig nagyszerűen, egy igen erős mezőnyben. A bajnokság végén: 1. Szolnoki MÁV 2. Monori SE. Legtöbbször a következő összeállítást olvashattuk: Szurok, Molnár, Bogdán, Haumann, Balla, Kraumann, Koblencz, Kántor, Farkas I., Farkas II., Otró I.

Közben az ifjúsági csapatban egyre inkább felfigyeltek egy nagyon ügyes legényre, aki jobb és bal lábbal egyaránt nagyszerűen bánt a labdával. Az akkor 15 éves Otró III. Andrásról van szó, aki később is sok örömet szerzett a monori szurkolóknak, ugyanis 22 évig játszott kék-fehér színekben. 1930 októberében már közép-magyarországi ifjúsági válogatott lett Miskolcon, ahol annyira jól ment neki a játék, hogy nagyobb egyesületek is megkörnyékezték, például a Szeged, a Kispest vagy a Törekvés. Ő azonban a legjobb ajánlatokat is visszautasította, és maradt Monoron. Az MSE Farkas György személyében a felnőtt válogatottba is adott játékost, ő is a legjobb monori játékosok egyike volt.

 

Az 1930-31 évi bajnokságban: 1. Szolnoki MÁV, 2. Szolnoki AC, 3. Monori SE. A következő évben a focisták közötti ellentétek miatt újra kiesett a csapat az első osztályból, s a következő évben a másodosztályban a 4. helyen végeztek.

Az 1933-34-es bajnokságban a 2. helyet szerezték meg.

A labdarúgók újra összekovácsolódtak, ennek eredményeként 1935-36-ban ismét az első osztályban gyűjtötték a pontokat.Új játékosok is bekerültek a csapatba, így például Koncsek István és Cserna József, becenevén Csigi.

1936-37.: 1. Szolnoki MÁV II. 2. Monori SE, 3. Ercsi Eötvös. Újabb monori játékosok kerültek be a közép-magyarországi válogatottba, Otró III-at Szabó Imre és Acsai Sándor követte.

 

1938-39-ben Monor ötödik, egy évre rá hatodik. A labdarúgók 1940-41-ben a 8. helyen végeztek. A csapatba bekerült Bajkai Gyula, Nagy Károly és Fülöp János is. A Közép-Magyar válogatottban már négy játékos szerepelt: Bajkai, Nagy, Szabó I. és Acsai személyében. (Otró III. katonai szolgálata miatt maradt ki).

Az 1941-42 évi bajnokságban való jó szereplés eredményeként a Monort beosztották az NB III. Duna-Tisza csoportjába. A magasabb osztályba kerülésben jelentős szerepe volt a sportegyesület akkori elnökének, Cseh Józsefnek is. Az első NB III-as évben nem vallott szégyent a Monor, harmadik helyen végzett. Sajnos az 1943-44. évi pontvadászatba ismét beleszólt a háború, ez meg is látszott a szereplésen, a csapat 8. lett.

Az alábbiakban idézünk Negyedi András: A monori SE "kis-emlékkönyve" (1924-1944) cimű munkájából, amely 1982-ben készült.

1924 - 1944. között az MSE első és második csapataiban szereplő játékosok névsora: Acsai (Csuti),Albert Pál,Ádám,Bajári Samu,Bajkai I. (Gyusza),Bajkai II.,Bajkai III.,Balla,Baranyi,Bazsó,Bán,Bán S.,Borsóczki,Becze I. ,Becze II.,Bekker,Benjáts-Bánkuti,Bodor I.,Bodor II.,Bokros,Bruckner,Buzás I.(Dena),Kis-Búzás II.,Czeglédi I.,Czeglédi II.,Cserna (Csöpi), Csetneki,Cser,Csikós,Csóti I.,Csóti II.,Czupta,Darázsi Dániel,Dávid Dezső,Deák,Deutsch,Dóczi, Eibenschütz,Farkas I.,Farkas II.,Fényes,Fehér,Fekete Károly,Fischer,Fodor,Fülöp,Gara,Gazsó, Gál,Gáspár,Gyenes,Győrvári,Haness László,Haumann,Havas, Hegedűs, Hornyák,Hörömpő J.,Hörömpő Lajos, Hunyadi,Ivanovics,Izmán (Cindró), Juhász I. ,Juhász II.,Kalmár,Kántor, Kelemen, Kerekes, Kerényi II., Kerényi III., Kéri, Kiss,Koblencz,Koncsek, Kovács,Kovács I., Kovács II.,Kovács III. (Tubi),Kozma,Kraumann-Kerényi, Kubisik, Laki,László,Lendvai, Léber,Lonti, Lovas,Lukácsi, Makádi,Marosán I.,Marosán II.,Mácsai,Mellis,Minkó, Mogyorósi, Molnár I. S.,Molnár II. S.,Molnár M.,Monori János,Monori József, Motyovszky,Nagy Károly,Nemes, Neszt,Neumann,Németh,Oláh,Otró I. József, Otró II. Károly,Otró III. András,Pásztói,Pelek, Pokornyi,Prunner, Rácz, Rendek,Sarok,Sós, Ruzicska,Schiff,Schmidt,Sidó, Sipos,Tricker, Srankó Lajos,Stark,Stettner I.,Stettner II. ,Stettner III.,Szabó,Szabó I. (Csoda), Szabó II. Boja, Szabó III. Boja,Szabó IV. Boja,,Szalai I.,Szalai II., Szép, Szabados,Szigetvári,Kis-Szilágyi,Szluka,Szőke,Szőnyi, Szűcs, Szurok,Takács,Topor Sándor, Torkos,Tóth,Turai,Vitéz Béla,Vladár I.Vladár S.Zöldi

Az első cspat góllövői és gólok száma: 413 Otró III.,162 Acsai,106 Szabó II.,95 Nagy K.,58 Farkas I.,51 Otró I.,36 Kubisik,33 Otró II.,30 Balla,28 Motyovszky, 25 Cserna,22 Szalai I.18 Farkas II.,18 Kelemen,17 Szabó III., 15 Sarok,13 Kovács III.,13 Németh 12 Szilágyi,12 Gáspár,12 Juhász I.,11 Szabó IV.,11 Juhász II.,11 Kovács II.,10 Szalai II.,10 Deutsch,9 Rácz, 9 Bajkai I.,9 Haness, 9 Fehér,8 Oláh, 8 Mellis,8 Mogyorósi,8 Fekete,7 Csóti I.,7 Szőke,6 Búzás I.,6 Becze I.,6 Kántor,6 Hunyadi,6 Kerényi II.,5 Prunner, 5 Hörömpő L.,5 Koncsek,5 Izmán,5 Fényes,5 Sidó,5 Lukácsi,5 Vitéz,4 Gara,4 Stricker,4 Sipos,4 Szigetvári,4 Cserneki,4 Topor,3 Monori János, 3 Kovács I.,3 Ruzicska,3 Cser,3 Laki,3 Czupta,3 Pásztói,2 Hornyák,2 Bán S., 2 Kéri,2 Monori József,2 Szabados,2 Sós,2 Gyenes,2 Kiss,2 Pokornyi,2 Borsóczki, 1 Bazsó,1 Baranyi,1 Bórer,1 Czeglédi I.,1 Ivanovics,1 Vladár S.,1 Molnár I. S.,1 Molnár II. S.,1 Minkó,1 Ádám,1 Stettner II.,1 Albert,1 Hegedüs 1-1 öngól: Mezei (ÜDSK) és Talpai (VSC)

A második csapat góllövői: 19 Szabó III.,13 Csetneki,8 Fehér,7 Izmán,6 Fényes,5 Motyovszky,4 Szalai I.,3 Szalai II.,3 Cserna,3 Topor, 2 gólosok: Nagy K.,Lukácsi,Szabó IV.,Hörömpő L.,Marosán I 1 gólosok: Molnár II. S.,Kerekes,Deutsch,Pokornyi,Albert,Monori J.,Csóti I.,Vitéz,Turai Öngól: Jászai II.

Az 1934-37-es években rengeteg tehetség bukkant fel Monor egyes részein a belvárosban, az MSE-pálya környékén, a Békásban, a Főszögön, az Ürgevárosban és főleg az újtelepi Páskomon. Belvárosban = Albert Pál, Bencze II., Dávid Dezső, Hunyadi László, Kelemen, Kraumann (Kerényi), II., Kraumann (Kerényi) III., Szauer Károly, Vitéz Béla... Békásban = Bodor I., Bodor II., Kis-Búzás II. Csóti I., Csóti II., Marosán I., Marosán II., Monori János, Pokornyi, Szalai II., Szabó III., Szabó IV. ... Főszögön = Bajka Gyula, Benjáts - Bánkúti, Farkas III., Farkas IV., Izmán, Kovács III., Polonyi -testvérek, Szabó B., Vladár Imre... Ürgevárosban = Benjáts, Bokros-testvérek, Czeglédi II., Cserna, Kerekes I., Kerekes II., Szakos-testvérek... Újtelepen = Baki, Baranyi, Chrenek, Csetneki I., Csetneki II., Drabik Mihály, Dudás-testvérek, Dömötör István, Formanek-Turai, Fényes II., Kese-Kovács Lajos, Kuszenda, Lonti György, Müller, Negyedi András, Róth, Szaszkó, Szép, Szitás-Kiss-testvérek, Topor Sándor, Ujlaki...

Az ötvenes évek végének, ill. 60-as évek elejének tudósításai már a Monori Petőfi SE labdarúgó csapatának a Megyei I. osztályban töltött éveiről szólnak. 1961. április 30-án és május 1-jén ünnepelte 60 éves fennállását a sportegyesület. A Pest Megyei Hírlap a következőket írta a programokról:

"A hétfői műsort a Monori Gimnázium - Monori SE 3-3-ra végződött ifjúsági labdarúgó mérkőzés vezette be, s az atlétikai viadal után, 3000 (!!) néző előtt kezdődött el Ripp játékvezetése mellett a nagy érdeklődéssel várt mérkőzés. FTC: Horváth (Landi) - Hágelmann, Gerendás, Kiss III. (Gombkötő) - Kocsis, Dékány dr. (Seprűs dr.) - Dalnoki II., Orosz, Vilezsál, Rákosi, Friedmanszky. MSE: Monori - Fónyad, Szabó S., Kajli - Godina, Stettner - Bokros, Csetneki, Kéri (Petrányi), K. Nagy, Fényes. Gól: Rákosi (2), Orosz (2), Fried-manszky, ill. Bokros."

A monori nagy csapat végül a 61-62-es bajnokságot a nyolcadik helyen zárta. A csapatból a következők játszottak legtöbbször: Monori, Fónyad Péter (kapusok), Singer, Fónyad László, Godina, Sáránszki, Stettner, Bokros, Fehér, Kéri, Szalai, Cserneki, Vitéz, Kovács B., Szabó I., Szabó II., K. Nagy, Szolnoki. Ragyogóan szerepeltek viszont az ifjúságiak, akik Naszvadi János edző vezetésével a Cegléd Építők mögött két ponttal maradtak le az első helyről. Ezek után nem volt véletlen, hogy Fónyad Péter védte 86 percig a magyar kaput 1962. október 28-án, a 106. magyar-osztrák előtti ifjú-sági válogatott meccsen a Népstadionban.

Az 1963-as egyfordulós ifjúsági bajnokságot végre az első helyen zárta a Monor. Talán érdemes felsorolni a csapat tagjainak nevét: Burján Pál, Bori Károly, Szabó Sándor, Hajdú István, Simonovits József, Kalocsa János, Koltai József, Garai László, Bajkai Gábor, Nagy Imre, Fejes Károly, Székely Mihály, Varga Gyula, Petrics László, Vígh Lajos, Csernyi Pál. Edző: Naszvadi János.

Az 1966-os rajt ragyogó volt, a Monor első vereségét csak a 12. fordulóban szenvedte el. A csapat összeállítása legtöbbször a következő volt: Kalocsa-Kajli, Petrányi, K., Nagy, Godina, Bajkai-Tóth, Koczor, Petrics, László, Vitéz. Az ifi keret: Rétfalvi, Gazsik, Dede, Belcsik, Csete, Sándor, Szél, Babinszki, Bajkai I., Kürtösi, Kécskei, Gergely, Lusták, Füri. Időközben folyamatosan épült az új monori sportpálya, a sportolók és a szurkolók egyaránt kivették részüket a társadalmi munkából. A pálya feltöltéséhez az övcsatorna építésénél kitermelt földet hasz-nálták fel. Az egyesület nagyon figyelt a környező országokkal való sportkapcsolat ápolására is. Ennek keretében 1966-ban előbb a sturovói együttes látogatott városunkba (az eredmény 2-1 a hazaiaknak, majd a monori csapat vendégszerepelt három napig Csehszlovákiában, 2-1-es vereség). Az 1970-71-es labdarúgó bajnokság tavaszi idényében a monori csapat edzője, Naszvadi József a következő keretből válogathatott: Kalocsa, Hochstein, Burján I., Kovács, Somogyi, Déri, Zákó, Petrics, Szegedi, Gazda, Kacsándi, Kécskei, Liktor. Az ifik: Kisvári, László Gy., Fábián, Molnár, Koblencz, Gajdos, Jarábik, Kaári, László S., Sáránszky, Kécskei, Kozák, Paput, Spenger. Az edző: Burján Sándor.

1971 tavaszán egy nagy búcsúra is sor került az egyesületen belül, mégpedig egy nagyon fontos szereplőtől kellett elköszönni: a régi pályától. Az új pályán történt első jelentős esemény a sturovói öregfiúk látogatása volt május 1-jén, az eredmény 2-2 lett. Mindkét hazai gólt Horváth György szerezte. A visszavágóra egy hónap múlva került sor Sturovóban. A végeredmény 4-1-es félidő után 7-5 lett Bokrosék javára. Gólszerzők: Bencsik dr. (4), K Nagy, Godina, Csendes.

Az 1972-es bajnokság előtt három egykori monori játékos is visszatért az anyaegyesülethez Simonovits József (Simi) a Kőbányai Textil, Zöldi István (Zerge) az NB III-as Budapesti Sörgyár, László Károly (Rupi) pedig a Vecsési VIZÉP gárdájából. Közben egyre szépült és bővült az új pálya, bizonyítékul álljon itt egy idézet egy korabeli tudósításból: "Teljes befejezéséhez közeledik az új monori sportkombinát építése. Épül a minden igényt kielégítő új öltöző, már nem sok munka van hátra. Az új kombinát ünnepélyes felavatása a tervek szerint augusztus 20-án lesz." A Monori Sport-egyesület 70 éves jubileumi sportünnepélyét augusztus 19-én és 20-án tarották, mégpedig igazán gazdag program keretében. A részletek: Monori Öregfiúk - Vasas Öregfiúk 6-5 (2-1). Monor: Monori, Tardos, K.Nagy, Csendes, Bokros, Romházi dr. Bencsik, dr. Fónyad, Kovács, Vitéz, Petrányi, Szabó László. Vasas: Janák, Garas, Kárpáti, Bíró,. Szilágyi II., Török, Mező, Pál II., Vári, Kamarás, Novák. Gól: K.Nagy (2), dr. Bencsik (3), Csendes. Monori SE - Malinovszkij SE 7-3 (2-3). Monor: Kalocsa-Hochstein, Burján, Kovács, Simonovits, László II., Zákó, Bajkai, Szegedi, Petrics, Kacsándi, Zöldi. Gól: Szegedi (3), Déri, Bajkai, Zákó, Petrics Monor ifi - Malinovszkij 5-0. Nők: Monor - Maglód 1-1 (0-0) Gól: Gál Júlia 1972-73-as bajnokság végeredménye: 3. Monor SE 36 ponttal.

1973-ban a női csapat a budapesti első osztályban szerepelt. 1976-ban Monoron játszott az ESV osztrák vasutas öregfiúk csapata, és megrendezték a László Sándor Kupát.

1989-90-es évadban megalkult a Monor II. labdarúgó csapata. 1990-91-es évad nagyon fontos volt a monori futball életében. Ekkor csapatunk ismét bekerült az NB III-ba.

Az előző évben elért 9. helyezés után az 1994-95-ös idényben a Kiss Imre által vezetett Monor csapata az NB III. Mátra csoportjának 8. helyén zárt. A következő évben egy helyet előre lépve 7. lett a csapat. A 45 pontot gyűjtő együttes kispadján - a 26. fordulót követően Zöldi István váltotta Kiss Imrét.

Az 1996-97-es évadban már Ágh Gábor irányításával kezdett a csapat, amely végül 41 pontot gyűjtve az 5. helyet szerezte meg. Ebben az évben az ifjúsági csapat 6. lett a bajnokságban, és egy szép nemzetközi sikert elérve tette még emlékezetesebbé az évadot. Az 1997. augusztusában megrendezett Hungary Kun Cup-on a Varga Károly által edzett monori fiatalok többek között a dán Albertslund, a finn FC Honke, és az algériai diákválogatott legyőzé-sével a 3. helyet szerezték meg. S hogy ez a siker nem a véletlen mű-ve volt, azt a következő évi OB III. ifjűsági bajnokság megnyerésével bizonyították az ifik.

Az 1997-98-as évadban a felnőtt csapat az "újkori" NB III-as szereplésének legjobb helyezését jelentő 5. helyen végzett a Mátra csoportban.

1998. Varga Károly váltotta Ágh Gábort a kispadon. Az 1998-99-es évad - az előzőt felülmúlva - újabb ifi bajnoki aranyat és a felnőtt csapat második helyezését hozta (30 mérkőzésből mindössze egy vereség), így feljutottak az NB II-be.

1999 nyarán az utánpótlás Gubucz László, majd Fehér Nándor edzésével megnyerte Pest megye ifjúsági bajnoki szuperdöntőjét. A felnőtt csapat az NB II-ben is helytállt, az őszi 4. után a 9. helyen zárt, így az osztályozó mérkőzésen - két idegenbeli döntetlen után - hazai pályán a Kalocsát és a Demecsert is legyőzte, s ezzel a Nemzeti Bajnokság második vonalába jutott.

A két egymást követő osztályváltás után a 2000. évi NB I/B-s alapszakaszban a 3. helyet szerezték meg. Az ezt követő rájátszásban 20 mérkőzésen 26 pontot szerezve a 9. helyen zártak, mindössze 3 ponttal lemaradva a 4. helytől.

TÁMOGATÓINK

bottom of page