Nagy örömünkre szolgál, hogy tájékoztathatjuk a monori foci érdeklődőit, kedvelőit, hogy az alábbi játékosokkal megállapodás született a folytatásról a jövő évi másodosztályú bajnokságra: Balanescu Dániel, Balogh Milán, Barthel Gábor, Bozsó Antal, Ficsor Richárd, Hunya Krisztián, Májer Gergő, Paulovicz Dániel, Pintér Dominik és Tóth Barna.
A monori nevelésű, tehetségre Haragos Viktorra továbbra is számít a vezetőség az NBII-ben is, bízunk benne, hogy sikerül összeegyeztetni a labdarúgást a tanulmányaival és jövőre is csapatunk tagja marad.
Tóth Ádám Sándort, gólkirályként természetesen szeretné megtartani klubunk, de első hivatásos szerződése a jelenlegi szabályok szerint jelentős anyagi áldozatokkal járna. Ádámot szerződése június 30. napjáig Monorra köti, velünk kezdi a felkészülést, addig remélhetőleg sikerül megoldást találni az ügyére.
1/1
Érkezők:
Karacs Dánielt szerződtette az MTK Budapest csapata, de a következő évet még Monoron kezdi és ugyancsak kölcsönjátékosként Sági Milán is marad csapatunknál.
Továbbá négy tehetséges fiatal (másodosztályú kiírásban szereplő kötelezően pályán lévő 1998.01.01. és utána születettek) érkezése már biztos a budapesti kék-fehérek által történt együttműködés keretében:
Palincsár Martin NBII-ben negyedik helyezést elért Budaörs csapatát erősítette a tavasszal, ahol 14 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken egy találatot szerzett. A korosztályos válogatottakat végigjárva, gárdánk erőssége lehet, a még mindössze 19 éves, középpályán és a támadó szekcióban is bevethető játékos.
Szabó Dominik Pécsett nevelkedett szélvészgyors 98-as születésű támadó, a téli egymás elleni edzőmérkőzésen tűnt fel szakmai stábunknak. Idén 7-szer köszönt be az ellenfelek kapujába az NBIII Keleti csoportban, és bemutatkozhatott az MTK első csapatában is.
Szerencsi Miklós is a támadásokat segítheti játékával. Már az előző évadban felhívta magára a figyelmet, amikor alig 19 évesen mindössze 22 mérkőzés alatt 10 gólt szerzett az NBIII-ban. Sérülése miatt csak egyszer volt kezdő a Merkantil Bank Liga idei bajnokcsapatában és akkor gólt szerzett, majd még négy alkalommal csereként is szóhoz jutott. Nagy reményekkel érkezik hozzánk.
Szuhodovszki Soma december 30.-án lesz még csak 19 éves, de már a tavalyi harmadosztályú bajnokságban is játszott, ahol szépségdíjas találatai bejárták a videó megosztókat. Idén ő is pályára lépett a felnőtteknél, egyszer kezdőként is. Soma is támadó, a pálya széléről indulva nyújtja a legjobb teljesítményt.
Már írásbeli és szóbeli megállapodás is megköttetett több játékossal is, ezek bejelentése hamarosan nyilvánosságra kerül, miután elköszönnek jelenlegi állomáshelyeiktől.
Távozók
NBIII-as veretlen bajnokaként búcsúzunk, mint már korábban közöltük, Villányi Gergelytől, valamint a jövő évi szakmai stábhoz csatlakozó Bonifert Pétertől.
Urbán Gábor Monoron töltött időszaka alatt 42 bajnokin 22 gólt szerzett, ebből 14-et 2016 őszén, amellyel nagyban hozzájárult a tavalyi ezüstérem megszerzéséhez és egy sikertörténet kezdetéhez. Közös megegyezéssel távozik most, de nem távolodik el tőlünk teljesen, hiszen a magyar labdarúgásban kialakított nagy kapcsolatrendszere még neki, és a csapatnak is gyümölcsöző lehet, játékos igazolások terén.
Mundi Zoltán is máshol folytatja karrierjét. Alapembere volt a középpályának, látványos megoldások és hasznos játék jellemezte a teljesítményét, mely csapatunk egyik legtöbb gólelőkészítését (9-et) eredményezte a 3 gól mellett.
Berki István fél szezont húzott le nálunk és ez a kis idő is elég volt, hogy számos ajánlatot kapjon más egyesületektől, amely közül egyiket el is fogja fogadni.
Tóth Ádám civil karrier és alacsonyabb osztályú futball mellett döntött. Fájó szívvel és hatalmas nagy köszönettel engedjük el saját nevelésű labdarúgónk kezét.
Fábián Dániel főiskolai tanulmányait ilyen szinten csak nagy kompromisszumok mellett tudná folytatni, így minden jót kívánva válnak el útjaink.
Tamás Dávid 3 szezont húzott le együttesünkben és fiatal kora ellenére, hiszen még húsz esztendős sincs, gyűjtötte a tapasztalatot, amelyet minden bizonnyal kamatoztatni fog következő állomáshelyén, a futsalban is szép sikereket elérő ballábas középpályás.
Király Dávid esetében szívből reméljük, hogy látjuk őt még monori mezben játszani, de a fejlődése szempontjából fontos, hogy minél többet játsszon, amely az NBII-ben jövőre nem lenne neki biztosított.
Minden távozó játékosnak sok sikert kívánunk akár a pályán, akár a civil életben folytatják életüket!
Köszönjük, hogy részesei voltak, többek között, ennek az emlékezetes évnek és ezzel sok esztendőre megalapozták a monori labdarúgás létét!
Köszönjük!
Comentarios