Elég régen, még szeptember közepén tudtunk vendégként diadalmaskodni, ráadásul ezúttal egy kemény ellenfél ellen kellett megküzdenünk a három pontért. Kétségeink hamar tovaszálltak, hiszen a játékosok az első perctől kezdve remek teljesítményt nyújtattak és már a 8. percben kétgólos előnyre tettünk szert. Találatainkat két „régi motorosunk”, Hunya Krisztán és Tóth Ádám Sándor szerezte, az előbbinek Pintér Dominik, utóbbinak Barthel Gábor szolgáltatta a gólpasszt. A félidő végéhez közeledve kényszerű cserét kellett végrehajtani, a megsérülő Szabó Zsombor helyére Haragos Viktor állt be nagyszerűen. Fordulást követően remekül zártuk el a rákosmenti játékosok elől a kapunkhoz vezető utat, így ma is érintetlen maradt Bozsó Antal kapuja. Reméljük a következő bajnoki találkozón is így lesz, valamint győztesen hagyjuk el a pályát, amikor az Iváncsa KSE-t fogadjuk vasárnap 13:00-kor!
RKSK – Monor 0-2 (0-2)
Budapest, 200 néző. Vezette: Újhelyi Tamás (Szarvas László, Gordos Árpád Mihály)
RKSK: Ordasi – Lovász, Nagy J., Aranyos, Horváth P. (Kiss D. 81.) – Vattai, Balaskó, Peszmeg (Bányai 66.) – Horváth B., Kokenszky, Lucz (Tóth L.M. 66.) Vezetőedző: Gálvölgyi István.
Monor: Bozsó – Barthel, Karacs, Tóth F., Pintér – Ficsor, Fisli, Farkas – Szabó Zs. (Haragos 42.), Hunya, Tóth Á.S. (Sznopka 86.) Vezetőedző: Horváth Dávid.
Gól: Hunya Krisztián (4.), Tóth Ádám Sándor (8.)
Horváth Dávid: - Először is a csapat üzenetét szeretném tolmácsolni, miszerint: a mai győzelmünket a Selei család legújabb tagjának, Selei Lénának ajánljuk! Jó egészséget és boldogságot kívánunk! Nagyon jó szellemben kezdtük a mérkőzést, aminek két gyorsan szerzett- és örömömre- tudatos gól lett az eredménye. Nagy összpontosítás mellett nem engedtük, hogy bármilyen veszély kialakuljon a kapunk előtt. A második félidőben a csapatvédekezésünk nagyon fegyelmezett és jó volt, azt játszottuk, amit idegenben kétgólos előnynél kell, hiányérzetem csak a kontratámadások kivitelezésében van. Értékes győzelmet arattunk, igazi csapatmunkával, de az egyéni teljesítmények is rendben voltak.