Férfi felnőtt labdarúgó csapatunk a másodosztályban folytat – egy meccstől eltekintve – kiélezett, izgalmas találkozókat a bennmaradásért küzdve. Ez idáig sajnos eredményesség terén lehet hiányérzetünk, így elkél a tapasztalat a pályán, mely segítséget jelent az NBII-es szinten még rutintalan játékosoknak. Ennek érdekében vezetőségünk megállapodott Póti Krisztiánnal, aki már csatlakozott is a kerethez. A szabadon igazolható védőjátékos legutóbb a Balmazújvárosban szerepelt a tavalyi élvonalbeli bajnokságban, mellyel együtt már 63 NBI-es találkozónál jár, hiszen korábban éveket töltött el Kecskeméten és Nyíregyházán. Közben másodosztályú együttesekben fordult meg (Szigetszentmiklós, Csákvár, Sopron), a remek adottságokkal rendelkező (190cm/82kg) 30 éves hátvéd. Bízunk benne, hogy érkeztével feljebb lépünk a tabellán és ott stabilizálni tudjuk a helyünket.
Isten hozott Monoron Krisztián!
További kerettel kapcsolatos információ, hogy a tavalyi bajnokcsapat egyik legeredményesebb játékosa, Balogh Milán és a szakmai vezetés közösen értékelte az eddigi bajnokságban betöltött szerepét és lehetőségeit, melynek következtében a felek úgy döntöttek, hogy közös megegyezéssel már most megszüntetik a nyáron kötött kontraktust. Sok sikert kívánva szétválnak útjaink, de biztosak vagyunk abban, hogy Milán megtalálja azt a csapatot, ahol újra kiteljesedhet.
Minden jót kívánunk Milán!
Horváth Dávid vezetőedző a keretben történt változásokról: - Örülök Krisztián érkezésének, hiszen egy olyan játékos került hozzánk, aki egy új színt tud vinni a csapatba, különösen a bajnokság e kritikus időszakában, ahol már csak 6 mérkőzésünk van és egy ideig az időjárással együtt befagy a tabella is. Olyan karakteres belsővédő, akinek alázatos mentalitása át tud ragadni a többi játékosra, így is segítve az eredményességben. A tavalyi veretlen bajnokcsapat váza megmaradt, hiszen hétről – hétre minimum 6-7-en kapnak lehetőséget közülük, de nem mindenki tudta még átvenni a másodosztály által megkövetelt ritmust, elvárásokat. Ellenpéldák is akadnak, például a góllövőlista vezető Tóth Barna, de szükség van az NBI, NBII-es tapasztalatra, hogy ki tudjanak teljesedni minél többen és elérjék a szükséges szintet. Van potenciál a csapatban és játékosokban, ezt a mosonmagyaróvári győzelem is megmutatta, mindenki azon dolgozik, hogy ez mielőbb kijöjjön.
Balogh Milánnak óriási szerepe volt a feljutásban, a monori labdarúgás sokat köszönhet szolgálataiért. A harmadosztályban kiemelkedő támadó érdekeit is szem előtt tartva közösen döntöttünk, hogy minél hamarabb tisztázva legyen a helyzete és képességein megfelelő csapatot tudjon találni.