top of page

Utolsó bajnoki mérkőzésünket játszottuk a 2019-es esztendőben hazai környezetben, az Iváncsa csapatával, akik felett a második fordulóban kétgólos (2-0) győzelmet arattunk. Ezúttal is közel voltunk hozzá, hogy ez a végeredmény alakuljon ki, ugyanis a jelenlegi keretünk harmadik „százados” játékosa Karacs Dániel (Bozsó Antal és Hunya Krisztián mondhatja el magáról, hogy 100 monori bajnoki van a háta mögött) és Farkas Ádám góljaival 2-0-át mutatott az eredményjelző nem sokkal a találkozó vége előtt, de a Fejér megyeiek Domokos révén szépíteni tudtak. A múló kellemetlenség hamar elszállt, amikor Kátai játékvezető hármas sípszavával véget vetett a találkozónak és annak örülhettünk a győzelemnek köszönhetően, hogy a telet a harmadik pozícióban tölthetjük. 9 győzelem, 5 döntetlen és mindössze 3 vereséggel zártuk a bajnokság őszi részét, melyből a 2 előrehozott forduló miatt, tavasszal 13 vár ránk.

Azonban még nem vonulnak pihenőre labdarúgóink! December 4.-én szerdán 12 órai kezdettel Magyarország egyik legnépszerűbb klubjával, a Budapest Honvéddal csapunk össze a Magyar Kupa legjobb 32 csapata között. Várunk mindenkit a Balassi Bálint utcai Stadionba! Akkor is zengjen-zúgjon Hajrá Monor!

Monor – Iváncsa KSE 2-1 (1-0)

Monor, 250 néző. Vezette: Kátai Gábor (Márkus Péter, Bőhm Ármin)

Monor: Bozsó – Barthel, Karacs, Tóth F., Pintér – Ficsor, Fisli, Farkas Á. (Adamcsek 79.) – Haragos, Hunya, Tóth Á.S. (Sznopka 87.). Vezetőedző: Horváth Dávid

Iváncsa: Prokop – Madarász, Aradi, Varga B., Fekecs – Domokos, Pribék, Cseszneki – Király (Killer 46.), Hujber, Vallejos. Vezetőedző: Domján Attila

Gól: Karacs (26.), Farkas (78. 11-esből) illetve Domokos (88.)

Horváth Dávid: - Fontos volt, hogy győztesen hagyjuk el a pályát a lefújást követően, hiszen van egy lélektani előnye annak, ha a téli hónapokban - amikor a tabella befagy - a dobogón tudunk lenni. Volt már magasabb színvonalú rangadónk az idén, de ezt a 3 pont ismeretében nem bánom. Nagyobb izgalmak nélkül tudtuk teljesíteni a célunkat, ehhez pedig nagyban hozzájárult, hogy higgadtan tettük a dolgunkat és erőteljes csapatmunkát végeztek a játékosok. Támadásban még mindig elmaradtunk attól, amit várok. Főként a labdaszerzéseink után hoztunk rossz döntéseket, így a gyors akcióink többsége csírájában elhalt. Örülök, hogy végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést, mindenki kivette a részét a győzelemből. Gratulálok a győzelemhez és összességében az őszi bajnoki teljesítményhez!


70 megtekintés0 hozzászólás

Két mérföldkőhöz érkezőt köszönhettünk az Iváncsa elleni összecsapás előtt.

25 év a Monori labdarúgás szolgálatában. A mindenki által ismert és szeretett Kajli Zoltán negyedévszázados hűségét köszönte meg a vezetőség, melyet játékosként majd 7 éve asszisztensedzői pozícióba tölt. Reméljük, hogy a következő 25 év is olyan sikeres lesz, mint az elmúlt időszak! Köszönjük Öreg!

Férfi felnőtt csapatunk oszlopos tagját ünnepeltük a mérkőzés előtti percekben. Karacs Dániel a Dabas-Gyón elleni találkozón lépett pályára századik alkalommal monori kék-fehérként bajnoki meccsen. Dani 2016 nyarán csatlakozott együttesünkhöz és alapembere volt az ezüstérmes, majd a veretlen bajnoki elsőséget szerző, emellett a másodosztályú gárdánknak is. Nem csak mint játékos, hanem mint ember is több lett a „monori” évei alatt, hiszen 2016 őszén édesapa lett, megszületett kisfia, valamint szülővárosában Gyálon 2018-ban az év sportolójának tüntették ki. Gratulálunk Dani!


61 megtekintés0 hozzászólás

Tisztelt Cégvezető!

Bizonyára Ön is hallott róla, hogy a 2011-ben elfogadott sporttörvény alapján lehetőségük van arra, hogy a társasági adójuk 70%-t felajánlják az 5 látványsportág utánpótlás nevelésére.

A Monori Sportegyesület labdarúgó szakosztályának erre a célra beadott pályázatát elfogadták. Ez nagy lehetőség szakosztályunk számára , hiszen eddig is jelentős bevételünk származott ebből. Ez az összeg – a törvény értelmében – csakis és kizárólagosan az utánpótlás nevelésre (sportszer, sporteszközök, felszerelések vásárlása, utazási és nevezési költségek) fordítható.

Ezen támogatásokkal óriási terheket tudunk levenni a szülők válláról, ezzel is megkönnyítve Monor város és környéke fiatalságának az egészséges életmódhoz , a testi és erkölcsi neveléshez szükséges körülmények megteremtését.

Az MSE minden egyes tagja köszönetét fejezi ki az eddigi támogatásukért, és kérjük Önöket arra, hogy a továbbiakban is segítsenek ily módon bennünket.

Ha Ön úgy érzi, hogy támogatná fiatal sportolóinkat társasági adója felajánlásával kérem vegye fel egyesületünkkel a kapcsolatot.

Határidő: 2019. december 20. Segítségüket tisztelettel megköszönjük.


14 megtekintés0 hozzászólás

TÁMOGATÓINK

bottom of page