BSS MONOR–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 2–2 (2–1) Budapest, Hévízi út, 400 néző. Vezette: Kovács Gergely (Szabó Péter, Aradi József) MONOR: Bozsó – Bori, Fülöp N., Karacs, Szerencsi (Hamar Á., 62.) – Asztalos (Kovács B., 71.), Szuhodovszki – Palincsár, Hunya, Farkas N., Tóth B. Vezetőedző: Horváth Dávid MOSONMAGYARÓVÁR: Somogyi – Kozma R., Sziklási, Forgács A., Zsirai – Vágó L., Bakos B. (Czár, 68.) – Winkler A. (Jelena, 56.), Nagy I. (Kovács Á., 79.), Eszlátyi – Szabó V. Vezetőedző:Király József Gólszerző: Tóth B. (1–0) a 10., Nagy I. (1–1) a 26., Hunya (2–1) a 31., Szabó V. (2–2) a 49. percben
Óriási téttel bírt, a szintén bennmaradásért küzdő Mosonmagyaróvár elleni mérkőzés. A Balmazújváros újabb vereségével, a győztes csapat számára elérhető közelségben került volna a bravúr. A téthez sem a csapatok, sem a játékvezetők nem nőttek fel, így mindenki számára csalódást keltő döntetlennel zárult a kiesési rangadó.
Már az első percekben látható volt, hogy nyílt, szórakoztató mérkőzés lesz a mai is, hiszen az első öt percben egy-egy nagy lehetőség is kialakult, sőt a 10. percben Tóth Barna szerzett nagyszerű "center" gólt, miután lefordult védőjéről, és értékesítette a ziccert. (1-0) Sajnos sokáig nem maradt meg az előny, Nagy István szemfüles góllal egyenlített a 26. percben. (1-1) Az elmúlt mérkőzéseken remek teljesítményt nyújtó Hunya Krisztián ismét eredményes volt fejjel, és pár perc múlva újra nálunk volt az előny. (2-1) Az első félidő krónikájához hozzátartozik még egy Palincsár elleni szabálytalanságért elmaradt büntető is.
A második félidő elején egy figyelmetlenségünk sajnos ismét egyenlítő gólt eredményezett, korábbi játékosunk Szabó Viktor értékesített egy beadást. (2-2).
Majd ismét egy mérkőzést befolyásoló ítélet borzolta a hazai szurkolók kedélyeit, miután egy hátulról történő durva, támadást megállító szabálytalanság után elmaradt a jogos piros lap. Az utolsó 25 perc őrült végkifejletet hozott, de hiába alakultak ki sorra a helyzetek mind a két kapu előtt, az eredmény már nem változott.
Szerdán az utolsó szalmaszálat ragadhatjuk meg, ellenfelünk a nagyszerű formába jövő Budaörs csapata lesz Tatabányán.
Zengjen-zúgjon hajrá Monor!!!
Horváth Dávid: – Az egész mérkőzés őrült futball volt, kétszer vezettünk, de nem sikerült megtartanunk az előnyt. A döntetlennel egyik csapat sem lehet elégedett
Jók: Palincsár Martin ismét, sokadszorra remek teljesítményt nyújtott, és Hunya Krisztián is kiemelhető, nemcsak a gólja miatt. A védelemből Karacs játéka volt erőtől duzzadó.