top of page
Keresés

Régen várt siker idegenben! Győzelem Vácon!


VÁC FC–BSS MONOR 1–2 (1–0) Vác, 300 néző. Vezette: Gaál Ákos (Kulman Tamás, Máyer Gábor) VÁC: Abu – Búrány, Durso, Szabó N. (Földi M., 32.), Hegedűs Cs. – Kákonyi (Mátyás Zs., 64.), Tóth G., Pintér B., Csillag (Murai, 71.) – Sóron, Zsolnai R. Vezetőedző: Horváth Károly MONOR: Bozsó – Bori, Fülöp N., Karacs , Farkas N. – Szabó D., Lázár Zs., Szuhodovszki (Haragos, a szünetben), Pintér D. (Hunya, 63.) – Asztalos D. (Hamar Á., 70.) – Tóth B. Vezetőedző:Horváth Dávid Gólszerző: Farkas N. (1–0) a 45., Zsolnai R. (1–1), a 62., Tóth B. (1–2), a 79. percben

Múltheti bravúros fordítás után Vácon kellett volna ismét a 3 pont, amennyiben még versenyben akarunk maradni. Ellenfelünk remek formában várta a találkozót, hiszen legutóbbi 5 mérkőzéséből 4-et megnyert. A fiúk átérezték a mérkőzés súlyát, láthatóan nem törődünk bele helyzetünkbe, hiszen nagy küzdelemben, megérdemelt sikert arattunk.

Az első félidő első felében kiegyenlített játék folyt, a Vác birtokolta többet a labdát, és egy ízben Bozsónak kellett óriásit védenie, majd veszélyesebbé váltunk ellenfelünknél, többször okoztunk zavart a váci térfelen, és megérdemelten szereztük meg a vezetést az utolsó pillanatban Farkas Norbert nagy átlövésével. (0-1)

A második félidőben is kiegyenlített mezőnyjáték zajlott, de érezhetően élesebbek voltunk a hazai csapatnál. A félidő elején Farkas fejelt kapufát, ennek ellenére szinte a semmiből jött az egyenlítés, Zsolnai szabadrúgása révén. (1-1) Az egyenlítés után sem adtuk fel, egyre többet kockáztattunk és jöttek is a helyzetek. Előbb Haragos tálalt nagyszerűen Hamar elé, akinek lövését Abu bravúrral ütötte a kapufára, majd megszületett a győztes a gólunk is: egy remek kontra után Hamar tört kapura, és kihagyhatatlan helyzetbe hozta Tóth Barnát, aki az üres kapuba passzolt. (1-2) Az utolsó tíz perc izgalmasra sikeredett, hiszen a fiatal monori nevelésű Haragos Viktor is eldönthette volna mérkőzést, de ziccert hibázott, míg a túloldalon Bozsó hárított egy ígéretes váci lehetőséget. Az eredmény már nem változott, bravúros győzelem született Vácon!

Szép volt fiúk, nem adjuk fel, küzdünk a végsőkig!

Horváth Dávid: – Végre sikerült két mérkőzést is nyernünk egymás után. Ezt küzdőszellemünknek és agresszív játékunknak köszönhetjük, és ez reményt ad a most következő három egymás utáni hazai mérkőzésünk előtt.

Zengjen zúgjon Hajrá Monor!!!

Jók: Karacs Dániel erőtől duzzadó játékát jó volt látni, de a teljes védelem remekül zárt ma, sőt Farkas Norbert gólt is szerzett. A középpályán Lázár hasznosan játszott, de Szabó Dominik harcos játéka is dicsérhető. Ki kell emelni a cserék játékát: Hamar gólpasszát, Haragos Viktor veszélyes játékát, Hunya agilis belépéseit.


112 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

TÁMOGATÓINK

bottom of page