BSS MONOR–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI 2–2 (2–1) Dabas, 200 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Csatári Tibor, Berényi Ákos) MONOR: Bozsó – Bori, Fülöp N., Asztalos, Farkas N. – Lázár Zs., Szuhodovszki – Palincsár – Szabó D. (Hamar Á., 76.), Tóth B., Pintér D. (Karacs, 87.). Vezetőedző: Horváth Dávid KAPOSVÁR: Slakta – Vachtler, Úr, Szabó A., Hadaró (Fodor M., 76.) – Szakály A., Hegedűs D. – Zsiga, Beliczky, Tömösvári (Bíró D., 53.) – Ádám M. Vezetőedző: Waltner Róbert Gólszerző: Palincsár (1–0) a 19., Asztalos (11-esből, 2–0) a 25., Beliczky (2–1) a 43., Ádám M. (2–2) a 60. percben Kiállítva: Hegedűs D. (második sárga lap) a 44. percben
Waltner Róbert: – Jó meccs volt, de csalódott vagyok. A második félidőben mindent megtettünk a győzelemért, még tíz emberrel is. Sajnos nem tudtunk mit kezdeni a kritikán aluli játékvezetéssel, amire nem találok szavakat. A Monort elismerés illeti, mert jó mentalitással mindent megtett a győzelemért.
Sajnos nem sikerül továbbra sem áttörni a gátjainkat, hiszen noha jobban játszottunk, több helyzetet alakítottunk ki ellenfelünknél, az utolsó percekben kimaradt két ziccer is, így ismét csak egy pontot sikerült szereznünk.
Remekül kezdtük a mérkőzést, hiszen az első 30 percben sorra alakítottuk ki a helyzeteket, nyertük meg a párharcokat, és két gólos előnyre tettünk szert. Először Palincsár Martin érkezett remekül egy kiváló baloldali Farkas beadásra, megszerezve a vezetést (1-0), majd Szabó Dominik lábát húzták ki a 16-oson belül, és a megítélt büntetőt Asztalos Dávid magabiztosan értékesítette. (2-0) Sőt Pintér Dominik lövésével háromra növelhettük volna az előnyt, de nagyot védett a vendégek kapusa. Az első félidő utolsó perceiben szépíteni tudott a Kaposvár egy nagy bedobást követően Beliczky látványos lövésével (2-1). A szünet előtt Hegedűs megkapta második sárga lapját, így ember és gól előnyben vonulhattunk az öltözőbe.
A második félidőben a Kaposvár mindent egy lapra feltéve tett meg mindent a pontszerzésért, de csak nagybedobásokkal és pontrúgásokkal tudott veszélyt okozni, sőt egy szögletet követően Ádám Martin ki is egyenlített egy pontos fejessel. (2-2) Az utolsó félóra ismét meglehetősen nagy izgalmakat hozott. A döntetlen egyik csapatnak sem volt megfelelő, így lüktető utolsó időszakot láthattak a nézők. A Waltner Róbert feljebb tolta csapatát, mi pedig sorra vezettük a létszámfölényes kontrákat. Az utolsó 3 percben kétszer is megnyerhettük volna a mérkőzést, de sajnos előbb Palincsár majd Karacs is hibázott óriási helyzetben, így maradt a csalódást keltő döntetlen, amely a helyzetünkben nem sokat ér...
Horváth Dávid: – A bajnokság szempontjából nem lehetünk elégedettek az egy ponttal. Mivel feljutásra esélyes csapat ellen játszottunk, örülhetnénk is a döntetlennek, mégis csalódottságot érzünk.
Jók: Sok jó egyéni teljesítmény is volt a mérkőzésen, gyakorlatilag a teljes csapat dicsérhető. A két kapott gól ellenére védelmünkben mindenki jól futballozott: Bozsó magabiztos volt, Farkast gólpassza, Asztalost gólja emelte ki. A középpályán a három fiatal is remek teljesítményt nyújtott: Palincsár góllal, Szabó Dominik kiharcolt büntetővel, míg Szuhodovszki nagy mezőnymunkájával tűnt ki. Tóth Barna elől és hátul is nagyon hasznosnak bizonyult.
Zengjen zúgjon Hajrá Monor!!!
Fotók: archívum